fakepalm

Amennyiben nem látod lentebb a hirdetést, kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót! (Ne vágj ilyen arcot, pontosan tudjuk, hogy olvasóink többsége adblockert használ - kb. mintha te minden másnap ingyen dolgoznál.) Oldalunkat önerőből, reklámokkal, illetve támogatásokkal igyekszünk stabilan üzemeltetni.



Kérem, a hazugság halhatatlan. Még az egyes hazugságok is azok: vannak olyan vándorlegendái az álhír-világnak, amik évtizedek óta terjednek háborítatlanul, hol az egyik orcájukat mutatják, hol a másikat, de azért csak megmaradnak annak a jó öreg, ismert hazugságnak, amit valamikor megélhetési célokból találtak ki és most meggazdagodási célokból terjesztenek.

Persze, a szimpla álhír is szenzációs, de kis hal az ahhoz képest, amikor meg van spékelve áltudománnyal is, nacionalizmussal is – merd nem hinni, mindjárt rád sütik a hazaárulás vádját! Csak épp elhinni, azt nem nagyon lehet 12-es IQ felett. És hát mivel az álhírlapok munkatársai elég lusták, mindegyikben, szinte mindig találni valami régi jó, megbízható, újrafutózott legendát, kicsit kikalapálják, megsuvickolják, jó lesz az még nekünk itt Pest falujában... Így járt most a „Világ Figyelő” nevű orgánum Móricz János kristálykönyvtárával.

Tudni kell, hogy ez a Móricz János sok mindenre jó, mert már nem él, nem lehet megkérdezni, mit is mondott ő, mikor és kinek. Míg élt, le merném fogadni, hogy Háryról változtatta a nevét Móriczra, mert nagy mesemondó lehetett, a Világ Figyelő (ezek is, hol tanultak magyarul, hogy külön írják és nagybetűvel?) szerint régész volt, a valóságban inkább aranyásó. Aranyásó, de nem ám Alaszkában, hanem Dél-Amerikában, ott is leginkább Peruban, Ecuadorban. 1954-ben emigrált, mikor nem volt könnyű, azt már csak ő tudhatja, miként sikerült, de nem csodálkoznék, ha egyszerűen átdumálta volna magát az osztrák határon. No, az aranyásás szép pálya, csak a közhiedelemmel ellentétben nem mindig jövedelmező, van az úgy, hogy az ember ássa az aranyat, de nem leli, ezért Móricz mester elkezdett búvárkodni a régi spanyol gyarmati irattárakban – hátha bennük felejtette valamelyik jótét lélek az inka aranybányák helyét.



Azt ugyan nem lelte meg, de alaposan kitanulta a gyarmati kor történelmét, stílusát, úgyhogy mikor már végképp nem tudott megélni az aranyásásból, nyugodtan mondhatta magát a nem túl művelt környezetben régésznek, őstörténésznek. Amihez már csak őstörténetre volt szükség. Ilyen ügyekben meg a múlt század második felének Dél-Amerikája nagyon megengedő volt: ott született a magyar nyelv sumer eredetének elmélete is Badinyi Jós Ferenc Buenos Aires-i boszorkánykonyháján, amit „sumerológiai tanszéknek” nevezett, ott nevezte először Jézust is párthus hercegnek az említett Badinyi mester, ha ezek miatt nem égették meg máglyán, a főtéren, vasárnap, mise után, akkor Móricz kisebb hazugságai is bőven elmentek arrafelé tudománynak.

Móricznak két meséje volt, bár ezek összefüggtek: az egyik az, hogy a dél-amerikai indiánok magyarul beszélnek (könnyű volt ezt mondani: a spanyol ajkú lakosság legalább annyira nem tudott magyarul, mint amennyire nem ismerte az indián nyelveket), a másik, hogy a Zsírfecskék Barlangjában hatalmas fémkönyvtárat fedezett fel. Ezt a mesét aztán eladta Erich von Dänikennek is, aki úgy megszerette, hogy egy kötetében még azt is állította: ő maga szintén járt ott és minden szó igaz, amit Móricz mond a „könyvtárról”. Erre mondjuk a British Museum is felkapta a fejét, odaküldtek egy expedíciót, de azok akárhogyan is keresgéltek a barlangrendszerben, pár kagylóékszeren és néhány késő rézkori cserépen kívül nem találtak semmit.

No, erre azt mondta Móricz, hogy rossz helyen keresték. Ő pedig nem mutatja meg, hol a jó hely, mert haragszik.

Nem épp felnőtt emberhez méltó érvelés, de gondoljunk bele: ő akkor már évek, sőt, évtizedek óta élt ebből a hazugságból, persze, hogy ragaszkodott hozzá! Hát miből vette volna meg a napi betevő daiquirit?



No, a fémkönyvtár mostanra, a Világ Figyelő szabászainak kezén kristálykönyvtárrá változott, igaz, csak a címben, hogy inkább olvassák az anyagot, de lássuk is, mit förmedtek arra a szegény, türelmes képernyőre? 

„Kristálykönyvtárat fedeztek fel a Tálos-barlangban?! Az ecuadori fémkönyvtár végső eltussolt titka

Alagutak egész sora fut végig a föld alatt, az emberiség legnagyobb titkát magába temetve?
Móricz János magyar régész elhallgatott felfedezése megrengette volna a világot.
Éppen ez volt az oka annak, hogy bizonyos érdekkörök azon mesterkedtek, hogy ezek soha ne kerülhessenek napvilágra.
Különösen azok a fémkönyvtárban talált táblák, fémlemezek, melyekre gyakran a kristálykönyvtárként is szoktak hivatkozni.
Ezek ugyanis végzetes információkat tartalmaztak a fajunkkal kapcsolatban…
Móricz János kutatásai után még maga Erich von Däniken is érdeklődött.
A jövő emlékei hatalmas sikere után azt állította, hogy belépett egy elképesztő méretű földalatti alagútrendszerbe Ecuadorban, amiről azt mondták neki, hogy az egész kontinens hosszában húzódik el.
Ez bizonyosan azt jelentette, hogy elődeink rendkívül fejlettek voltak, vagy bizonyíték volt arra, hogy ennek a hálózatnak az építői az előző emberiség tagjai voltak?
A szerkezetről azt mondták, hogy van benne egy könyvtár, ahol a könyvek fémből készültek. Ez egy olyan terület, ahol ma nincs semmi más, csak „primitív” indián törzsek, akiknek nincs írott nyelve. Vajon egy elveszett civilizáció bizonyítéka a könyvtár?
Sokak szerint igen.
Erre pedig maga Móricz János rá is jött.
Ez fenekestől felforgatta volna Amerika de még a magyarok történelmi múltját is.
Képzeljük csak el, mi történne, ha kiderülne, hogy Amerikában az amerikai nép, az indiánok előtt, vagy velük egy időben egy magasan fejlett kultúra létezett, mely nem volt őshonos a kontinensen?
Az összes történelemkönyvet ki kellene dobni, el kellene égetni.”

(Kép: Világ Figyelő)

2019 0502 03

Tovább is van, de nem mondom, ennyi is elég az epegörcshöz. Van ebben minden, ami az álhírhez kell: a címben szereplő Tálos-barlang rögtön szép, az ugyanis más álhírekben egyenesen Táltos – úgy lett belőle az, hogy a barlang spanyol neve Cueva de los Tayos, ezt remekül félre lehet olvasni akár táltosnak, akár tálosnak, pedig csak annyit tészen: „A zsírfecskék barlangja”. De ebben semmi vadromantika nincs. Az külön izgalmas, mi minden csoda lehet egy olyan könyvtárban, ami nincs meg, sőt, úgy általában véve nincs is, ilyenformán akármi lehet vagy nem lehet benne.



Térjünk át az ősmagyar indiánokra, akikről régebben, pár éve írt Móricz kapcsán a Magyar Tudat című magazin Magyar Nő melléklete: az ám a szép.

2019 0502 02

Mert annyira magyarul beszéltek Móricz indiánusai, hogy még a törzsüket is Bélák törzsének hívták! Ha hiszitek, Béláim, ha nem.

Habár ezek az indiánok nem is egy törzsből származtak, hanem több nemzetségből. Saragurók, cayapasok, de főleg bélák. A bélák fehér bőrűek, kék szeműek, magyarul beszélnek, felsőbbrendűek és ők őrzik a barlangban az ősiség könyvtárát, színarany lemezekre írva, székely rovásokkal. Mondom én, hogy népmese: Móricz mester alkalmasint Benedek Eleken nevelkedhetett. Én is, csak időközben kinőtt és meg is őszült a szakállam, lassan már magam is nagyapó lehetnék, már meg tudom különböztetni a mesét a valóságtól. No tehát: Móricznak minden indián név, szó, kifejezés magyarul volt, így lett a Quitosból Két ős, Capac urcuból Apa-úr-kő, Turubambából Turulpuszta. A Saraguro meg nyilván Sárgyúró. Szerinte az inka birodalomban az arisztokrácia és a papság ősmagyarul beszélt, a népnek pedig meghagyták a kecsua-aymara nyelvet. Folytathatnám holnap reggelig, egymást követik az elméletben a bukfencező, hajuknál fogva előráncigált lehetetlenségek, lehetne folytatni napestig, de nem érdemes.

Ugyanis aki hajlandó elhinni szép szóra, hogy Hajnalkupak inka (Huayna Capac) lámaháton belovagolt Turulbambába (Turubamba), ahol is leverte azokat a mocsika botocudókat (botos kunokat), de a torkán akadt az ünnepi lakomán a morcego (porcogó) – az ma elhiszi, holnap már meg is esküszik rá.



Kérem, legyen. Velem lehet beszélni. Az ősmagyar szíriuszi űrhajók Amazóniában landoltak, majd a legénység megtelepedvén balsafa tutajokat épített, azokon átlovagolt a Csendes-óceánon, a kondorturul nyomában, egyenesen Japánba. Ott szusszantak egyet, de csak azért, hogy teherbe ejtsék ama teraszon (Amateraszu) Omikamit, így megalapítván a császári dinasztiát meg az egész japán népet. Hogy a japán paraszt kitől származik, azt az Öregisten sem tudja, de nem tőlünk, az bizonyos. Kínán, Ujgurián, Szibérián keresztül lovagoltak Turánba, onnét már ismerős a történet.

Legyen, kérem, ahogy tetszik. Csak azt ne kérjék, hogy azt mondjam: ez is egy elmélet. Ez ugyanis nem elmélet. Az elméletnek füle szokott lenni, farka szokott lenni, meg főleg veleje, de ezeknek a tündérmeséknek egyik sincs.

Az nem fogadják el érvnek a bősz áltudósok, hogy kis jóakarattal minden helységnevet olvashatunk magyarul: Tokio tökjó, az Orontész Ó-rontás, London meg csak magyar alapítású lehetett, mert amikor a szittyák odaértek, legallyazták a brit őstölgyeket, és megpihentek a lombon. Nem fogadják el érvnek a modern nyelvtudományt, a modern régészetet, antropológiát, nem fogadnak el semmit, amit nem ők mondtak. Ha valaki felszólalna a logika nevében, rögtön hazaárulónak nevezik, oszt mehet jeget aszalni. Aki nem rájuk hivatkozik, nem ért a kérdéshez.



Mesevilág, mesés történelemmel. Ha a valósággal ütközik, szétpattan, mint a buborék, védik is tőle tűzzel-vassal. De hát akarunk mi mesékre és hazugságokra büszke új nemzedéket nevelni?

Van, aki akar, van aki nem.

Az a lényeg, hogy az ősmagyarok karikás ostorral, nyereg alatt építették a piramisokat, és kész. Amazóniában és Peruban főleg. Mondjuk pont ott nincsenek is piramisok, de azért nincsenek, mert a tudósok elrejtették őket, nehogy kiderüljön az igazság.

És ha mindenki ősmagyar volt, akkor minden tenger mossa minden határunkat, minden határon túl...

Hát ez Móricz János vándorlegendája, láttam már hat éve, látom most, és bizonyos vagyok benne, hogy még fogom látni sokat.

Mert a hazugság, ha ügyesen van kitalálva, nemzeti önérzetre apellál, szép, színes, vannak benne egzotikus helyek és kalandok – halhatatlan.

De kár, hogy nem regényt írt az ötletéből ez a szélhámos...

Igaz: azzal nem keresett volna annyit, hogy élete végéig megéljen belőle.

Szele Tamás



Comments powered by CComment